Borbás Miklós
Az örök vesztes stratégiája
A boldogulás titka
Az örök vesztesnek sokkal kisebb erőfeszítés kell a részvételhez és a megsemmisülés kivédéséhez, mint az örök győztesnek a győzelemhez. Különben is, nem lehet örök vesztes vagy örök győztes. Mindenki győzött az életével, mert sok milliárd ondósejtből egyedül az övé győzött. Az ember az élővilág vesztese, mert minden élőlény valamiben legyőzi, még egy csótány is gyorsabban képes mozgatni a lábait, mint egy győztes zongorista az ujjait.
A családi nevelés célja
Az akarat, uralom, kreativitás, siker, dicsőség és érzelem céltudatos kezelése
A boldogság önnevelése
Ezeknek a legtöbbet sérülő kategóriáknak az elemzése nemcsak az én dolgom, hanem valamennyi olvasóé is, akinek ez a gondolat eszébe juthat. A családi nevelés sajnos nagy átlagában ösztönös, nincs tudatosan átgondolt célja. Mivel a legtöbb szülő általában a saját gondjait igyekszik ráerőltetni a családjára. Pedig a gyermek életének a nevelése kizárólag az egyénre szabott lehet.
Végül is minden gyerek nevelésének csak egyetlen célja lehet. A szülőnek a gyermek szabad akaratát kellene a helyes irányba terelnie, hogy önmaga legyen képes kibontakoztatni az egyéniségét.
Az élet-fontos kategóriáknak a felfogása és ösztönös nevelése óriási hibákat takarhat: -
- Az akarat vak hajszolásából lehet egy tömeggyilkos akarnokot is nevelni.
- Az uralom minden elnyomás alapjává válhat.
- A kreativitás minden csalás, ámítás és hamisítás okozója lehet.
- A siker hajszolása ösztönösen a verseny ellenfeleiből legyőzni való ellenséget teremt, és minden aljas eszköz felhasználására csábít.
- A dicsőség elröppen, de ártalmas nyomokat hagyhat maga után.
- Végül a legfontosabb, hogy a boldogság érzelmét nem lehet a másikra erőltetni, vagy a családomat az én boldogulásom problémáira nevelni. Pláne, ha az én életemben engem csupa csalódás és boldogtalanság ért.
Sőt a minta, a példa és a demonstráció adása - ösztönösen művelve - sokkal többet árthat, mint amennyi eredményt hozhat az át nem gondolt szándék. Hiszen ezek a kategóriák nem az ember megfontolt és megkülönböztetett tudásából erednek csupán-, hanem az ösztönös („állati”) életből származhattak.
Mennyivel boldogabb lehetne az emberiség múltja és élete, ha egykoron megpróbálták volna a családjukban céltudatosan visszatartani a birodalmakat vezető akarnokokat, kényurakat, diktátorokat, terroristákat, szadistákat stb., akik az ösztönös életük szélsőséges termékei lehettek, és rossz irányba befolyásolták az emberiség történelmét.
A könyvem még a szerkesztés állapotában van. Akkor fejezem be, ha elegendő ösztönzést kaptam a lehetséges olvasóimtól. Ezért kérem a véleményeket és kérdéseket hozzám eljuttatni. Az írásom szórakoztató és elgondolkoztató voltáról én gondoskodom. A bennem csalódott olvasónak pedig visszafizetem a könyv árát.
Akarat
Minősítés:
Jóakarat
Nemes akarat
Akarni a jót, a szépet, a harmóniát, az építést, a sikert, a dicsőséget, a szeretetet, a barátságot, a szerelmet, a szeretkezést, a családot, az ésszerűséget, a jóérzést, a gyereket, a dizájnos és igényes dolgokat. Akarni a jóakaratot.
Rosszakarat
Gonoszság
Akarni a rombolást, a rontást, a gátolást, akadékoskodást, minden felett minden áron az uralmat és a másik legyőzését minden eszközzel. Az akarnokság akarása.
Fokozás:
Pozitív: az igen, óhaj, vágy, illúzió, eszmeiség, racionalitás, tudományosság, akarás, vasakarat, következetesség, célszerűség, rámenősség és halált megvető akarat.
Negatív: a tagadás, nem, tiltás, akadályozás, ellenakarat, nem akarás, akaratlanság, szenvedély akarása, gonoszság, szadizmus és szemétség.
DR BORBÁS MIKLÓS
Mindenkiből lehet örök vesztes. Sőt
Mindenki örök vesztes
A nyugdíjasok biztosan azok. Minél közelebb vannak a halálhoz, annál inkább örök vesztesek.
A legprofánabb igazság az, hogy az abszolút vesztés mindenek végén a halál. Nincs örökebb vesztés és örökebb igazság a halálnál, ami mindenben és mindenkinek elkerülhetetlen. Az örök vesztes, biztosan az, aki halott. (Ez morbid)
Mi nyugdíjasok vagyunk legközelebb a halálhoz. Amiből következik, hogy minden győzelem rajtunk, felettünk és ellenünk a legegyszerűbb, és mindenkinek adottság. (Ez logika)
Mi lesz negyven-ötven év múlva a nyugdíjakkal? - Problémáznak a hatalmon lévő okosok.
Nekünk már nem kell megoldani a „nyugdíjas-problémát” sem. Megoldja helyettünk a halál. (Ez a mi szerencsénk)
Mi, valamennyi nyugdíjas, ötven év múlva, halottak leszünk. Ennél profánabb és biztosabb örökigazság talán nincs is.
Viszont a nyugdíjas-probléma forszírozásával külön bevételre tesz szert a pillanatnyi politika. (Ez pedig galádság)
Tudja-e a kétharmaddal dicsekvő hatalom, hogy a nyugdíjasok kétharmada soha életében sem ült repülőgépen. Nem vezet autót. A nyugdíja arra sem elég, hogy abból ki tudja fizetni a rezsijét, mert különben elvesztheti az otthonát. Élelmiszerre és gyógyszerre már nem is marad a nyugdíjából. Alig képes kimozdulni a lakásából. (Ez bizony nyomor)
81 éves vagyok, tele vagyok gyógyíthatatlan betegséggel, (trigeminus neuralgia, reumatoid artritis, nyakcsigolyatörés és nyakcsigolya-protézis stb.) kibírhatatlanul fájdalmas tünetekkel. Ám, a tüneteket tompító gyógyszerek nagyon drágák. Inkább az „agykontrollal” próbálkozom, amihez nem pénzre, hanem csak akaratra van szükségem. (Győzött az agykontrolom)
Vajon a hatalom birtokosa látta-e az 1945-ben készült fényképeket Budapestről? (Költői kérdés) Amelyek megmutatják, hogy mit hagytak ránk – az örök vesztes magyarokra – az amerikai „liberátorok” (bombázó repülőgépek) a gyilkolásban-dúlásban győztes oroszok és a vesztes németek. Szó szoros értelemben mindenünk elpusztult. (Ez az igazságtalanság igazsága)
Döglött lovak lemarcangolt húsát kellett megenni, és melasszal (melasz a cukorgyártásnál keletkező emberi fogyasztásra alkalmatlan üledék: -fekete, ragacsos, édes-kesernyés mellékízű, leülepedett piszok) édesítettük a saját pörkölésű árpából-(szemétből) készült pót-„pótkávénkat”.
Nem volt semmilyen közlekedés, út, híd és eszköz. Pestszentlőrinc-ről gyalog kellett lemennem anyámhoz Zánkára.
Ami látható érték az újra felépült fővárosban, a nyugdíjasoknak köszönhető. Mivel az ostromtól kezdve a semmiből kellett újjáépítenünk mindent nekünk, és nem nektek, akik élvezitek a mi szenvedésünket.
Ez a sok panasz annak szól, hogy most a hatalom el akarja venni az öregektől az ingyenes közlekedést is. (Sok jel arra mutat)
Nem elég, hogy elvette egy milliomos miniszterelnök a tizenharmadik havi nyugdíjunkat, hogy abból enyhítse (az állami) luxuskiadásai költségeinek egy picinyke töredékét. A politikából élők tízszer-hússzor annyit keresnek, mint a nyugdíjasok, (lehet, megérdemlik?), mégis ingyen jutnak mindenhez: a luxusautókhoz és a távoli repülőutakhoz (ingyenes külön luxus-repülőgéppel). Nem irigylem tőlük. (Ez a különbség köztünk).
A nyugdíjunkat sem a mi szükségleteink iszonyatos mértékű áremelkedéseinek megfelelően emeli évente a hatalom. Hanem valójában, a saját infláció-számításának megfelelően, a szükségesnél jóval kisebb emeléssel, csökkenti. A hatalomnak extra bevételt hoz a létszükségletek árai többszörös gyorsaságú emeléseinek hanyagolásával kiszámított infláció haszna. (Ez a hatalom előnye)
Volt egyszer egy, a mai hatalomtól gyűlölt (valaha „pufajkát” viselő), miniszterelnökünk. Tőle kapták a vének az ingyenes utazás „ajándékát”. Mindenki röhögött azon, hogy a „pufajkás” az ingyenes utazás megadásába bele értette a repülőgépen utazást is. A „pufajkás” – a minősítésem szerint - többet adott a világnak és a nyugdíjasoknak, mint a valaha is élt ember a Földön. (Neki köszönhető a nagy Szovjetunió tudva tudott - tudatos halálra ítélése. Mert a mi „pufajkásunk” határozott, mint egykori külügyminiszter - sok egyebek mellett - az itt rekedt németek (NDK-sok) számára a határok megnyitásáról, amivel nemcsak eldöntötte a német egyesítés sorsát, hanem (az akkori véleményem szerint) arról is végzett, hogy ezzel a gesztussal megpecsételte a nagy Szovjetunió sorsát és létezését is. Így ezzel beadta az NDK-nak is, és Szovjetuniónak is a halálos injekciót.). (Ez irónia)
A bicska sok jóérzésű embernek kinyílik a zsebében arra, hogy a mai hatalom birtokosa - aki megdicsőülve, külön-repülőgépen és luxusautóval ingyen járja (szinte naponta) a világot - a legvénebbektől akarja elvenni azt, a senkinek sem ártó picinyke kegyet, hogy ingyen utazhatnak.
Hadd bicegjen a 80-90 éves reumás vénember gyalog, hiszen ráér, mert a közlekedésre biztosan nem marad pénze. Különben is, minek kell a véneknek közlekedni? A háziorvoshoz és az illemhelyre úgyis gyalog mennek. Máshova meg minek? (Ez méreg)
Most pedig - elkeseredett szavaimon enyhítve, és a dühöm nehogy trágárságra ingereljen - inkább, indulatoktól mentesen megvizsgálom az örök vesztés logikáját. (Ez lényeges).
Ha mindenki végül úgyis örök vesztes lesz, akkor senkit sem lehet pejoratív értelemben ésszerűtlenül kiemelni, és örök vesztessé degradálni. Ami ostoba, rosszindulatú és kegyetlenkedő lealacsonyítás csupán. (Gúnyos minősítés)
Méltatlan fennhéjázó fölényeskedés a kétbalkezes és ügyetlen embert „örök vesztesként” kigúnyolni.
Néha magam is úgy érzem, hogy én vagyok a világ legügyetlenebb kétbalkezes balekja. Mégsem tűröm, ha az „örök vesztes” titulusával illetnek.
Közhely az, az általánosítás, hogy az ember örökös harcban, küzdelemben és versenyben éli le az életét. Senki sem vitatja: aki szeretni akar, aki boldog akar lenni, vagy aki csak jobb életre vágyik, annak azért harcolni, és abban győznie kell.
Nincs kétség afelől sem, hogy először önmagunkat kell legyőzni, majd minden akadályt és mindenkit, aki utunkban áll.
Azt kell számtalanszor látnunk, hogy az akaratunk, hatalmunk, tekintélyünk, nagyszerűségünk, tökéletességünk, tisztességünk-, általában a vágyaink, igényeink, elképzeléseink, ideáink, terveink és még ezer más dolgunk akadálya és megoldása győzelemre vár. (Ez szemlélet)
Az viszont bosszantó, amikor az „ezerféle dolgunkat” ráadásul egyenként kell versenyre keltenünk.
Attól semmi sem változik, hogy nekem tudomásul kell vennem, és nem szabad azon keseregnem, hogy minden egyes valamim versenyében mindig van nálam jobb. A jobbak nagyon sokan lehetnek. Ezrek, milliók, és ki tudja még hányan képesek nálam számtalanszor többet és jobbat elérni, és engem nagyon sokkal és sokszor megelőzni.
Ezzel szemben - életünk során - bőven megvan az esélyünk az elengedhetetlenül szükséges győzelemre. Tudjuk, nyilvánvaló és látható, mégsem törődünk vele, hogy a vesztes és a felesleg produkálásában a természet mennyire bőkezű. Gondoljunk arra, hogy egy férfi élete során talán milliárdnyi vesztésre szánt ondósejtet is képes produkálni feleslegesen. Élénk fantáziával az a kaján elképzelésünk támadhatna, hogy a pocsékba ment ondósejtekkel talán a világ összes ivarérett, éppen peteérett és gyereket akaró nőjét egyetlen férfi is megtermékenyíthetné. (Talán, ha azt is elképzeljük, hogy a világ végtelen, akkor az ezzel kitüntetett férfi ilyen lehetősége valahol meg is valósul, mégpedig a végtelen világban végtelenszer). (Képtelenség, de vicces.) Ám akkor mi lenne a többi férfi-, és azután az ivadékok ondósejtjeivel? Mi maradna az évente sok százmilliárdra rúgó felesleges, vesztes és dugába dőlt gyerekcsinálási próbálkozás örömszerzéseiből? Hány milliárd Földet kellene túlnépesíteni ahhoz, hogy ne vesszen kárba egyetlen egy megtermékenyítésre megérett ondósejt sem? (Ez statisztika)
A győzelem eredete és legelső diadala a „megtermékenyülésünk” (apánk egyik ondósejtjének) győzelmével kezdődő-, velünk született emberi adottság.
A győzelem fogalma viszont mindig viszonylagos:
Mert-a nyerés
-Egyszeri történés, csak néha ismétlődik
-Kíméletlenül sokba kerül
-Iszonyatosan ritka
-Borzasztóan rövid pillanat dolga.
-Az első és az egyetlen nyerő mindenki másból (örök) vesztest eredményez, mert az igazi élet-halál versenyben a második is vesztes. (Ezek meghatározások)
Sajnos keservesen hamar elvész a dicsőség tiszavirág élete. A versenyfutó győzelme, évekig tartó öldöklő tréning után is, néha néhány századmásodpercen múlik. Tragikus hogy a győzelmet követő egy-két pillanat múlva, a halálra fáradt és pihegő győztest, versenyen kívül, akár egy csiga is megelőzheti. (Ez példa)
Igaz, szerencsétlenségünkre nagyon sok mindenben sohasem győzünk. Esélytelenül a legtöbb dologban örökké vesztesek maradunk. Különösen, ha nincs is módunk a győzelemért harcolni. Ebbe kénytelen mindenki belenyugodni. (A „részvétel fontosabb a győzelemnél” is)
Az örökös harc, az adrenalin szintünk állandó emelése, a folytonos stressz, az akaratunk, agressziónk, hatalmunk, státuszunk, tekintélyünk, követelményeink és a szépségünk olyan erő-pazarlást és kíméletlen kimerültséget követel tőlünk, hogy a végén minden örömünk és vágyunk: -csupán hazatalálni, ledőlni a heverőnkre és elfelejteni minden küzdelmes harcot.
Az élet változékonyságában és elérhetőségében (a győzés türelmetlen, értelmetlen és féltékeny fukarsága ellenére) bőkezű és kiváróan megértő. Csak mi vagyunk a harcban konokul következetesek és kíméletlenek, (a jóérzésűek inkább önmagukkal szemben).
Győzni nem is olyan jó, amint a győzni akarók vélik.
A logikám végső következtetése: a vesztés természetszerű, és az „örök vesztes” megalázó leminősítése, - mindent átgondolva - tudnunk kell, hogy csak (megelőzhető és elkerülhető) szemlélet kérdése.
Nos, erről írtam a könyvemet: Borbás Miklós „Az örök vesztes stratégiája” címmel (ami csak az Interneten - a nevemnél - található és esetleg megrendelhető).
A könyvemben megcáfolok, tagadok és kivédek - az élet fontosabb területein - minden (elképzelhető fájdalmas és megalázó) kínt kiváltó szemléletet.
Profi tanácsokat adok a sokszor kínos és iszonyatos küzdelem értelmetlen fájdalmainak elkerülésére. Továbbá ötleteket ajánlok a könnyedebb életre és életfelfogásra.
Nem utolsó szempontom, hogy az arra fogékony olvasót sok elmés sziporkával szórakoztatom.
Kimagyarázkodás
Nem vagyok morbid. De szeretem a morbid humort. Egyébként is, Arisztotelész az antik logika legelső példájához a morbiditást választotta („minden ember halandó…”), mégsem volt morbid. „Jó indián, a halott indián” gyakori idézet emlegetése sem morbid szándékú.
Különben is, amit leírtam egyfajta szemlélet, amit akárki megcáfolhat. Ilyen szemléletbeli cáfolat például a következő is. Mint ahogy a gyerekmesékben a meseírók másként nem is tudják elképzelni (szemlélni) a gonosz sárkány legyőzését, mint megölni. Győzelem csak a gyilkolás! Ezt a szemlélet meg kell cáfolni. Egy magyarnak jutott csak eszébe (viccből), hogy a sárkány gonoszságát úgy is le lehet győzni, ha megszelídítik. A szelíd sárkány: a „Süsü a sárkány”-ban megcáfolja a mesebeli gonoszság legyőzésének egyetlen (a gyilkolás) szemléleti lehetőségét.
Az sem olyan borzalmas, hogy a háború után „melaszt” ettünk. Annyira szerettem a melaszt, hogy még loptam is Mari nénémtől, mert volt néhány saját termésű dióm, amit azzal szerettem enni, csemegézni. Lóhúst személy-szerint én nem is ettem, viszont saját öntésű ürgéből készült pörköltöt igen. Anyám főzött marharépából is főzeléket, de a cukorrépából készült főzelék akkor is ehetetlen volt.
A „liberátorok” „szőnyegbombázását” (mi gyerekek) a háztetőről néztük, mintha egy tűzijáték lenne, amiért be is vittek a rendőrségre. Pedig sokkal jobb volt a tetőről nézni, mert láttuk a repülők vonulását, mint a pincében rettegni.
A „szőnyegbombázás” szörnyűséges amerikai találmány, (még inkább az atombomba, amiben akkor nem is hittem, mert túl picinek tartottam, és túlságosan nagynak és hihetetlenül embertelennek a hatását. Akkori tudásom szerint az atom volt a legkisebb elem. Amiből milyen kicsi lehetne az a bomba, amelyik minden lényt és építményt megsemmisít egy nagyvárosban?)
Szőnyegbombázás céljának (pl., a parlament épületének) eltalálása miatt, a megcélzása tízezer méter magasból úgy történt, hogy legalább tíz gép egyenként legalább tíz bombát szőnyegszerűen egy időben egymás után ledobott. Amivel a földig lerombolta a fele belvárost, mégsem találta el a célt (a parlamentet). Az amerikaiak tízezer méter alatt nem mertek repülni - viszont - a légelhárító ágyúk hatótávolsága miatt. Merészebbnek és „emberségesebbnek” tartottuk akkor a német „zuhanóbombázást”, mivel a repülő (a „stuka” = zuhanóbombázó) szinte rázuhant a célra, és ugyanúgy mégsem találta telibe.
A politikus hivatása lenne a társadalmi igazságot védeni. Ám abból a fonákságból, hogy a politikus egyéni hatalmát és pozícióját megteremtő és védő érdek kiharcolása egy fondorlatos csavarással lehet társadalmi igazságnak látszó hazugság is, következik, hogy a politikus - a karrierje érdekében – kénytelen folyamatosan a saját hatalmát és érdekét társadalmi igazságnak hazudni. Álnok hazudozás a politikus kizárólagos profizmusa.
A politikus számára a társadalmi igazság végzetes hibája, hogy egyenesen, őszintén vagy közvetlenül sohasem és sehol sem segíti az akarnokságot.
A politikus miért hazudik?
Akarnokság
Minden áron győzni akarás az egyénnek a politikában, a legaljasabb (legvéresebb és gyilkos) eszközökkel is. A politikus ismérve. Ám a profi politikus képes az ambícióit eltitkolni, vagy elpalástolni, vagy az akarnokságát válogatott szavakkal cáfolni. Általában a politikus nyílt akarnoksága demagógiával válhat a tömeg számára elfogadottá.
Hazugság
A politikus hazugsága árnyalt. Rosszabb, mint a direkt füllentés. A rajtakapott hazugság kivédése a politikusnak nem szégyen, hanem a profizmusának elemi követelménye.
Makulátlan tisztaságú politikus
Nem létezik, mert ő nem lehet politikus.
A politikus megsértése
Lehetetlen! Hatalmi eszközzel nehéz, mert fel van vértezve. Erkölcsileg azért nem lehet, mert ő diktálja az erkölcsöt. A politikus tisztességét tisztességes ember tisztességesen nem sértheti, mert lepereg róla.
Csúsztatás
A politikus leggyakrabban használt hazudozása. Módszere, hogy minden szándékot és minden szót kiszakítani a környezetéből, és megfelelő manipulációval átcsúsztatni támadható területre, és ott, mint oda nem illőt, megcáfolni.
Háború
Az nem igaz, hogy a háború más, mint a politika, mert a háborútól a béke különbözik. A katona a politikus eszköze. Ám, békében a háború folytatása a politikus dolga.
A politikus karrierjéhez nem kell tehetség, hanem csupán akarnia kell a hatalmat. Politikus lehet egy mániákus hatalomvágyó kéjgyilkos pszichopata is.
A politika története erre sok példát mutat.
Néha a köznép kiszolgáltatottsága és védtelensége olyan nagy, hogy bármilyen akarnokot kénytelen elfogadni.
Számtalan példával igazolható, hogy az emberiség minden gaztettét, aljasságát, perverz szadizmusát és véres kegyetlenségű tömeggyilkoló erőszak valamennyi formáját nemcsak megtaláljuk a politika történetében, hanem valamennyi onnan is származik Mert minden borzalom kitalálásában és véghezvitelében mindig is a hatalmát kiharcoló politikus volt az első, eredeti elem. A politikus hatalma a másik felett az ellenfélnél (aki ellenség) erőszakosabb, gyilkosabb és hatalmasabb erővel és eszközzel valósítható meg. Minél aljasabban, annál sikeresebben.
A deviáns, kéjgyilkos bűnözők amatőrök a profi politikussal szemben.
A politikus hazudása nem annyira az ügyetlen füllentésekben található. Hanem, inkább a legravaszabb, legálnokabb, szenteskedő és képmutató formákban nyilvánul meg. Minden politikus a véres múltját és álnok jelenét válogatott szép szavakkal „megdicsőíti”, ami eleve aljas hazugság.
Erre a magyar politika története is mindenki által ismert eklatáns példákat produkált. Vajk - mint tudjuk - a megölt Koppányt a legnagyobb szadizmussal négybe vágatta, és a hullagyalázott testrészeket szétküldte az országba. Hadd lássa mindenki: hogy jár az, aki a hatalom ellen fellépni merészel. A politika története szentté dicsőíthette István hatalmi perverzióit, mert neki csak így sikerült a magyar keresztény állam fennmaradásának megteremtése. Az egész árpád-házi hatalmi harc hemzseg a testvérgyilkos mentalitás legszélsőbb borzalmainak példáitól. Vak Béla királyunkat hatalmi harcban – köztudott -, hogy azért vakítatták meg, hogy ne lehessen király, de lett. Az ember képzeletében elképzelhetetlen kegyetlenség a felolvasztott ólmot a másik fülébe önteni (Ady), pusztán hatalmi meggondolás szadista kegyetlenségéből.
Tőlünk keletebbre valaha a legyőzött vezér koponyájából ivópoharat készítettek. Proszit.
A legdicsőségesebb királyunk Mátyás volt, pedig pusztán egyéni hatalmi célból mindent elkövetett, hogy elnyerje Bécset és a császári trónt. Ám veszített a végső céljában. Pedig akkor már megjelent a későbbi romlásunk oka: a török terjeszkedés, ami ellen kellett volna többet tennie.
Szapolyai seregével nyilván hatalmi meggondolásból nem ment Lajos király segítségére Mohács felé, mert ő akart a királyi trónra lépni.
Milyen hazát romlásba vivő gyilkos hatalmi aljasság volt Szálasitól, amikor átvette a hatalmat?
Mennyire magyar-ellenes sztálinista hatalmi manőverezés volt Rákosi hatalomra jutása? Stb.
Nálunk, pillanatnyilag béke van, ma még időnként „szelídek” azok a politikusi álnokságok, amiket hazugsággal kell a hatalomnak palástolni. Többek között említhető, hogy a (jelenlegi) hatalom az előző hatalom minden tervét és megkezdett építkezését hatalmi féltékenység okán leállítja és megsemmisíti. Kerül, amibe kerül.
(Nagymaros, a belvárosi Nemzeti Színház, a Széchenyi tervek, a négyes metró.
Az iszapos-posványos Velencei tó igényes szórakoztató centrummá és nyaraló hellyé tételének tervéből bűntényt kreáltak.) Stb.
A hatalomhoz kapcsolható állásokból általában álnok hazugsággal vagy rágalmazott bűntények állításával kirúgja a következő hatalom a szakembereket stb.
A politikus napi hazudozása kommunikációs árnyaltsággal történik. A vezéri hatalomra törő politikus az akarnokságát (vétkes ambícióit, torz vágyait és aljas egyéniségét) a legnagyobb titokba zárja, és kipreparált szavakkal elpalástolja.
A politikus szinte minden nyilatkozatában azt szeretné érzékeltetni, vagy néha egyenesen kimondani (tudatosan hazudva), hogy a nép jólétének, boldogságának, céljainak, eszméinek és minden javának eredete tőle-, a politikustól származik. Minden baj pedig a hatalmi ellenzékétől.
Ezek azok a nyilvánvaló hazugságok okai és példái, amelyek kezeléséhez a szavak a politikus hangzatos szótárából nem hiányozhatnak.
A hazudozás formái változatosak. Nyilvánvaló, ahhoz, hogy az akarnok képes legyen elhitetni, látszatában is, a köz iránt vallott önzetlenségét, és tetteiben a közérdek elsődlegességét: - hazudnia kell! Nem mondhatja meg senkinek, talán még önmagának sem, hogy a fennen hangoztatott „közérdek” az ő akarnokságának az eszköze, és a két körömmel védett pozíciója érdekének céljait szolgálja, mert ha ezt elárulná, abban a pillanatban elveszne. A politikus lételeme a hazugság.
A politikust látszólag megsérteni leginkább a „közellenség”, „hazaáruló”, „törvénytelen” stb. jelzőkkel lehetne, mivel ezek azok a sokat emlegetett elítélő jelzők, amikkel a hatalom megsemmisíti az ellenfelét.
Viszont, ami egyáltalán nem bántja és zavarja őt: a „hazudik”, „lop”, „csal” és „áltat” igei minősítések támadása. Mert a politikus (erkölcsi) érzelmeiből hiányoznak ezek, mint elitélő és megszégyenítő állítmányok, kivédhetetlen és megalázó elmarasztalások.
A politikus önérzetének egy fikarcnyit sem számít, ha „hazugnak” nevezik. Vagy, azt állítják róla, hogy „ellopja és sáfárkodik az adózók pénzével”, „becsapja a választókat” vagy „minden szava és ígérete álnok félrevezetés”. Az ilyen támadás ellen ő az, aki legjobban felvértezett. Szerinte ilyesmi egyedül csak az ellenzékét illetheti.
Mindenki, talán még a legártatlanabb naiv kisgyermek is tudja, hogy a politikus dolga hazudni, adóztatni, a közpénzzel sáfárkodni, ígérgetni, becsapni a választókat, és minden szavát, ígéretét és kifejezését nem egyenesen-, hanem álnokul kicsavartan megfogalmazni. Ez a mindenki által látott és tudott szemfényvesztés a politikus ismérve. Ezt a politikus is jól tudja, mert csinálja. Mégis álnok csodálkozással azt kérdezi, hogy Magyarországon a lakosság több mint „kétharmada” vajon miért utálja-, elhatárolódik vagy intoleráns a politikával szemben?
Így vált a politikusi érvelés legáltalánosabb álnok és hazug formájává az ún. „csúsztatás”. Amikor a kiejtett szó értékét és minősítését a vitázók - kiszakítva a téma összefüggő jelentéséből - más értelművé „csúsztatják”. A politikusok egymás vitájában sohasem azt figyelik, amit a másik mond. A mondanivalót sohasem akarják megcáfolni, csak a kijelentést. A vitatkozó politikus a partnere formáit, személyét, kifejező eszközeit és szavait figyeli, abba akar belekötni, mert differenciáltan és elemzően érvelni képtelen. Csak azon gondolkodik, hogy a vita szavait hogyan lehet másként, a cáfolatnak kedvezően és tagadható formában kimondani és értelmezni. Ez a „csúsztatás” lényege. Az igazat valahogy hamissá csúsztatni, vagy a hamisat igazzá áltatni.
A politikai ellenfelek közötti leghatásosabb érvelés formája az álnok „személyi érvelés”:
A hamis és hazug érvelés tipikus példája, amikor nem a másik mondanivalóját, hanem a másik személyét, múltját, műveltségét, kifejező eszközeit, a szavai használatát, a szavak jelentését stb. teszik erkölcsi, történelmi, politikai, nyelvtani, terminológiai, tudományos vagy logikai bírálat-, értékelés és gúnyolódás célpontjává. Az érvelést felváltja a vitapartner (hazugnak) minősítése és elítélő megnevezések rágalmai.
Az igényes minőség megbecsülése és a differenciált érvelés helyett a negatív minősítés és az érv leértékelése válik a politikus együgyű és hazug vitájának a legfőbb eszközévé. Bármi lehet a hiba vagy a tévedés, amibe a politikus beleköt, de az ellenfél megcáfolásának szándéka és eredménye leginkább a hatalom fölényének az éreztetése, és a másik lekicsinylésének álnok megvalósítása.
Egy politikus érveléséből nemcsak azt nem szabad elhinni, amit mond vagy ígér, ami mellett, vagy ami ellen érvel, amit mutat vagy takar, hanem azt sem, amit cselekszik, mert azt is álnokságból teszi, hiszen azért politikus.
Aki nem a szavakban, hanem a tettekben hisz, az csalódhat legnagyobbat a politikusban.
A politikai érvelés olyan sport, amiben nem a jobb, hanem a hatalmasabb győz.
A politikai vitában nem a gondolat szárnyalása, hanem az erősebb hatalom győzelme a cél.
Ha egy államférfi tisztességes akarna maradni, akkor tudnia kellene, hogy mennyi tisztességtelen lehetőség ered az állam puszta létezéséből is.
